Találkozó Bologna

 

 

A Roma T & T projekt második transznacionális megbeszélésének helyszíne az olaszországi Bologna volt 2012. szeptember 27-28-án. Ezen a találkozón a trénerek képzésére is sor került. Az iskola előkészítők szervezéséért felelős trénerek a partnerség valamennyi országából megjelentek ezen a megbeszélésen, és megvitatták a szervezendő témákat, valamint azokat a készségeket, amelyeket az iskola előkészítőn részt vevő gyermekeknek ezen eljárás során el kell sajátítaniuk.  A vezető tréner Maria Tzenaki asszony volt, aki a pedagógiai terv kidolgozásáért felelt. A megbeszélésen szóba kerültek az intermediátorok képzésével kapcsolatos kérdések is, valamint a szülőkkel való kapcsolattartás.

 

 

FaLang translation system by Faboba